Legyen Ön is informált az új ingatlanokról!
Iratkozzon fel a hírlevelünkre, és mi naprakész információkkal látjuk el a nyugat-magyarországi ingatlanpiacról!
Mottója: “Az építés optimizmus. Bizakodás a jövőben.”
Eötvös díjas építészmérnök
Több évtizeden keresztül vezette a Fertődi Építőipari Szövetkezetet – későbbi FÉSZ Zrt-t. Ezen időszak alatt nem csak lakások százait építették fel, de a Franciaországból behozott Quitinord alagútzsalus technnológiát alkalmazva a lakásokat “fertődi építésű” megkülönböztető jelzővel látták el az elégedett vevők. Sánta Lajos innovatív gondolkodását jól jellemzik azok a termékek, vegyesvállalatok melyek létrehozásának a motorja volt. Ennek talán legkiemelkedőbb példája közös vállalat alapítása a dán Velux céggel, mely 1988-ban az egyik első magyar külföldi vegyesvállalat volt Magyarországon.
Társadalmi szerepvállalásként alelnöke majd felügyelő bizottsági elnöke volt az OKISZ-nak, valamint elnöke a Győr-Moson-Sopron Megyei Iparszövetségnek. A közösségért tett munkáját a Magyar Köztársasági Érdemrend arany fokozatával ismerték el.
1995-től az Origo-Sánta egyik alapítója és elnöke. Fiával, Sánta Lászlóval a nulláról kezdve közösen építették fel a családi vállalkozást. Az első évtizedben operatívan irányította az építőipari és ingatlan beruházásokat, majd sikeres generációváltást követően főleg a hegykői fürdő fejlesztésére, az azt üzemeltető Sá-Ra Termál ügyvezetői feladataira koncentrált, melynek cégünk felerészben tulajdonosa.
Hosszú éveken át tervezett legnagyobb beruházásunk, a hegykői Hotel HegiQ szálloda, alapkövét még Ő rakta le, de sajnos a COVID egyik áldozta lett, így az átadáson már nem tudott velünk ünnepelni.
mérnök-közgazdász
Friss diplomásként szerzett néhány éves multinacionális vállalati tapasztalatot, majd az Origo-Sánta egyik alapítójaként a kezdetektől a cég igazgatói feladatait látja el. A vezető feladatok mellett, 2006-tól az építőipari kivitelezés, a saját beruházásban épített társasházak megvalósítása, értékesítése is a feladatai közé tartozott. Minden tevékenység elindításakor, a gyakorlatban, tevőlegesen is részt vett a munkákban, a standardok kialakításában, így szerzett közvetlen szakmai tapasztalatokat az értékbecslés, projektellenőrzés, ingatlan értékesítés és ügyfélkezelés stb. területén. Az általa vezetett értékbecslési dívizió két alkalommal is elnyerte a Magyar Ingatlanszövetség az év ingtalanértékelője díját.
Jelentős tapasztalattal rendelkezik a cégépítés, a stratégiai portfólió befektetések, valamint a cégátalakulások tekintetében. A cég szolgáltatási üzletágát: munkaerőközvetítés és kölcsönzés, valamint az ingatlanközvetítés szolgáltatásokat kezdetben a Zrt keretein belül Ő építette, majd külön cégbe szervezve fejlesztette. Az ingatlanközvetítési tevékenységet az Otthon Centrum franchise partnereként több mint 15 éven keresztül sikeresen végezte, melynek elismerésként 2014-ben sikerült elnyernie a Magyar Franchise Szövetség “Az év franchise átvevője” valamint Firenzében a “Best Franchisee of the World” második helyezését. A munkaerőközvetítés és kölcsönzés területén pedig a Jobb Job Kft. Sopron és térségének piacvezető cégévé vált. Ezen tevékenységeket illetve cégeket az elmúlt 3 évben sikeresen értékesítette, így elősegítve azt, hogy az Origo-Sánta szolgáltatási és befektetési üzletága összeolvadjon. A különbséget csupán az jelentse, hogy a befektetést Ügyfelünk egyedül, velünk együtt vagy egyedül mi magunk hajtjuk végre.
Nagy öröm, hogy ebben a munkában már ismét két generáció vesz részt, feleségén kívül három lánya is segíti.
Mottója: “Szívesen adunk-veszünk ingatlanokat, de ami a kettő között történik inspirál bennünket igazán!”
Iratkozzon fel a hírlevelünkre, és mi naprakész információkkal látjuk el a nyugat-magyarországi ingatlanpiacról!
Kiegészítő szolgáltatásaink segítségével támogatni tudjuk a vételi folyamat minden aspektusát, legyen szó finanszírozásról, biztosításkötésről, statikai vagy műszaki ellenőrzési feladatokról.
Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.